Angol írásbelivel folytatódik az érettségi

Szokás szerint az angol az első idegen nyelv, amelyből a diákok érettségiznek. Így a más nyelveket tanulóknak most egy kis szünet következik. A csütörtök reggeltől vizsgázókra négy feladatsor vár.

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, még nem választottak pápát

Este kilenc óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményén, jelezve, hogy a 133 bíboros nem jutott megegyezésre Ferenc pápa utódjának személyéről a konklávé első napján. A Szent Péter téren összegyűlt hívek és turisták csalódottan, de nem meglepetten fogadták a hírt – a modern kori konklávék általában több napig tartanak.

Történelmi konklávéra készülnek mától

Ma délelőtt bezárulnak a Sixtus-kápolna ajtajai, és kezdetét veszi a katolikus egyház egyik legősibb és legtitkosabb szertartása: a pápaválasztó konklávé. A 138 választásra jogosult bíboros között ott van Erdő Péter is, akit a brit sajtó a legesélyesebb jelöltek közé sorol – amennyiben megválasztja őt a konklávé, ő lehetne az első magyar pápa a történelemben.

Többen sírva fakadtak a matekérettségin, íme a megoldások

Bár a matematikaérettségi hivatalos megoldásait csak 24 órával a kedd reggeli kezdés után adja ki az Oktatási hivatal, matektanárok által megoldott nem hivatalos eredményekkel már most is szolgálhatunk. A tanárok és szakértők szerint nem volt vészes a két részből álló feladatsor, a diákok viszont azért meglepődtek egy-egy példán.

Pin It on Pinterest