A sérültek száma is meghaladta a kétezret.
Category: Aktuális
Auto Added by WPeMatico
Most élvezzük ki, lassan kifúj az idei nyár
Jövő hét közepén bekopogtat az ősz, ideje lesz elővenni az esernyőket is.
A cica, a földimalac és családi évadnyitó a Mesebolt Bábszínház szeptemberi programjában
Közben pedig járja a vidéket a társulat, és rengeteg művelődési házba viszik el az előadásaikat. Íme, a részletes programjuk erre a hónapra.
Két nap alatt kétszer sikerült ittas vezetésen kapni a vezetéstől többszörösen eltiltott sofőrt
A rendőrök a sofőrt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe is vették.
Bepótolják a családi napot a Jeli Arborétumban
Országszerte tíz helyszínen tartanak idén családi élménynapot a natúrparkok, többek között a Vasi-Hegyháton is. Az augusztus elejére tervezett program akkor elmaradt, a szervezők azonban bepótolják, így szeptember 23-án, szombaton várják az aktív családi napra érkező vendégeket a Jeli Arborétumban.
„Ebből háború lesz” – rettegnek a szabadkaiak a migránslövöldözés után
Vérfoltok árulkodtak szombat reggel a szabadkai Lidl áruház parkolójában arról, hogy péntek este véres migránsleszámolás volt ott. A szabadkai üzletben és környékén látszólagos nyugalom honolt. Az emberek bevásároltak, de mindannyian az egy nappal korábbi eseményekről beszélgettek. Szinte nem találkoztunk olyanokkal, akik ne hallottak volna az illegális bevándorlók újabb erőszakos cselekedetéről.
Egyáltalán nem dolgoznak az ukrán menekültek Németországban
A Németországba menekült ukránok nyolcvan százaléka munkanélküli – írta cikkében a Die Welt német lap. Az ENSZ adatai szerint valamivel több mint egymillió ukrán menekült érkezett a nyugat-európai országba, azonban csak töredékük, mintegy húsz százalékuk tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ehhez képest Lengyelországban vagy Csehországban az ideérkezők kétharmada talált munkát – mutat rá a lap.
Horvátország: megdőlt minden idők magyar turista rekordja
Soha annyi magyar turista nem utazott még Horvátországba, mint idén. Már augusztus végén hajszálnyira volt a 2019-es rekord vendégforgalomi rekord, ami az időközben eltöltött vendégéjszakákkal e hét végére már meg is dőlt. A magyarok mindig is a tíz legfontosabb küldőpiac között szerepeltek a horvátoknál.
Ezért éri meg zöld fogyasztóbarát lakáshitelt választani a sima helyett
Aki valamilyen korszerűsítés előtt áll vagy új házat venne, építene, sokkal jobban járhat ezzel a hitelfajtával. Megjelentek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek a bankok kínálatában, amikről a következőket érdemes tudni.
Szabadtéri szentmise a Mária Kongresszus alkalmából Zalaegerszegen
A 75 évvel ezelőtti Zalai Mária Kongresszus évfordulóján ismét életre hívták a katolikus rendezvényt, amellyel egyúttal a Zalaegerszegen 25 évig szolgáló, Mindszenty József hercegprímás előtt is tisztelegnek. Pénteken dr. Udvardy György veszprémi érsek celebrált Veni Sancte ünnepi szentmisét a Jézus Szíve ferences templomban, majd vezetésével fáklyás körmenet indult a kertvárosi templomhoz. Másnap, szombaton délelőtt a… Continue reading Szabadtéri szentmise a Mária Kongresszus alkalmából Zalaegerszegen