Nem túl megnyugtató a kórházban kezeltek számának alakulása.
Category: Covid 19
Auto Added by WPeMatico
Már egymilliárd forint felett jár a járványügyi büntetések összege
Korlátozások, bírság, büntetés, sarc, fenyegetés.
Kásler bejelentette: Engedélyezték a Szputnyik V-t
Lehet vele oltani akadályok nélkül.
Napi Müller: orvosi javallatra lehet válogatni a vakcinák között
„Bármelyik vakcina jobb, mint anélkül veszélyben élni, és az oltóanyagok széles palettája nagyobb lehetőséget biztosít.”
Elérhető a regisztrációs űrlap ingázóknak
A határ átlépésekor kell majd felmutatni személyazonosító igazolvány vagy útlevél, munkáltatói igazolás illetve negatív koronavírus-teszt társaságában.
Drámaira fordult a járványhelyzet Észak-Olaszországban, még a települések között is tilos lesz közlekedni
Három hétre ismét vörös zóna, vagyis karantén alá helyezett terület lesz az észak-olaszországi Alto Adige a koronavírus-járvány miatt – jelentette be a tartomány, valamint Bolzano kormányzója, Arno Kompatscher pénteken, miközben az ország többi részén további enyhítésre készülnek.
Oltási fejpénzt javasol a háziorvosoknak az MSZP
Illetve túlórapénzt az oltópontokon dolgozóknak. Más országokban már van erre példa.
Kásler is megszólalt a nyitásról
Az erőforrás-miniszter megfontoltságot ígér, jelezve, a megfelelő védettségre és a kedvező számokra egyaránt szükség lesz.
Cáfolta az EMMI Orbán Viktort
Orbán Viktor pénteken azt mondta, hogy az oltóponton közlik az emberekkel, hogy épp milyen vakcinát tudnak adni nekik, és aki nem fogadja el a neki felkínált oltóanyagot, „az elmegy a sor végére”.
Nincs lacafaca, napokon belül oltanak a Szputnyik V-vel
Az OGYÉI főigazgatója beszélt erről szombat reggel, Szentiványi Mátyás nyomatékosította: a Szputnyik V biztonságos és hatékony.