Túl nyuszik a nyugat-magyarországi politikusok, hogy szóljanak: ez így nem frankó?
Category: Debrecen
Auto Added by WPeMatico
A Párbeszéd – Zöldek az Európai Bizottsághoz fordul a debreceni akkumulátorgyárak miatt
A kormány nem a magyaroknak, hanem a kínai befektetőknek kedvez a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárak ügyében – hangsúlyozta Barabás Richárd, a Párbeszéd – Zöldek szóvivője, Újbuda alpolgármestere szombati online sajtótájékoztatóján.
Kap egy második akkumulátorgyárat is Debrecen
A magyar állam 14 milliárd forintos támogatást biztosít a kínai cég projektjének – jelentette be Szijjártó Péter.
Elfogták a csornai emberölés gyanúsítottját
A 21 éves férfi Miskolcig menekült és kis híján öngyilkos lett az elfogás közben.
Hol van már a “tavalyi” hó? – Harmadannyi hó esik Magyarországon, mint 120 éve
Öt nagyváros, köztük Szombathely 1901 és 2022 közötti csapadékinformációit is felhasználta a kutatás.
Debrecenben bunyóztak a Fitt-Box vasi ökölvívói
Hámori Luca elővette az igazi harcos énjét, amivel a jövőben nagy meglepetéseket okozhat nemzetközi porondon.
Elutasította a választási bizottság a debreceni akkugyár elleni helyi népszavazást
Elutasította a kínai akkumulátorgyár elleni, a Momentum által kezdeményezett helyi népszavazás kérdésének hitelesítését Debrecenben a helyi választási bizottság. Az ellenzéki párt fellebbez.
320 milliárdot ad a kormány a Debrecenbe szánt kínai akkugyárnak
Az összeg nem munkahelyteremtési támogatás, hanem adózási és infrastrukturális “ösztönzők”.
Fotók a Debrecenben épülő BMW-gyárról
Nem lesz egy szerény épület.
Kivonnák a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárat a területrendezési terv hatálya alól
Így gyorsítanák a beruházást.