Nagyon kiakadt Róna Péter jelölésén.
Category: ellenzék
Auto Added by WPeMatico
Márki-Zay Péter a kórházi ágyáról mondott köszönetet a jókívánságokért
Megjegyezte, hogy egyetlen fideszes sem volt a vele együttérzők között.
Annyira kampány van, hogy már Várkonyi Andrea is óriásplakáton jelenik meg Szombathelyen
Az ellenzék közben migránsszámlálót indított. Óriásplakáton.
Gattyán szerint neki nagyobb esélye van a kétharmadra, mint az ellenzéknek
Azt állítja, nem kell azért politikusnak mennie, hogy támogatást nyerjen és pénze legyen.
Nemény András, Szombathely polgármestere is rajta van az MSZP országgyűlési választási listáján
Nemény a 12. helyet kapta, alpolgármestere, Horváth Soma öt hellyel van mögötte.
Közös listája lesz az ellenzéknek, készül a kormányprogram
Folyamatosan egyeztetnek az ellenzéki pártok vezetői.
A Fidesz máris Márki-Zay lemondását kéri
Azt szeretnék, ha lemondana a polgármesteri tisztségéről és ideiglenesen átadná Hódmezővásárhely vezetését Szabó János alpolgármesternek.
Fidesz-aktivisták próbálták megakadályozni az előválasztást a Bosnyák téren
Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!-pultokkal barikádozták el a sátrat.
A Fidesz többet költött politikai hirdetésre az előválasztás alatt, mint az ellenzék összesen
Az előválasztáson még versenyben lévők közül Dobrev Klára 57 milliót költött kampányra, Márki-Zay Péter messze a legkevesebbet, mindössze 3,7 millió forintot.
Medián: Márki-Zayjal nagyobb esélye van az ellenzéknek
Ez derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.