Majd a külgazdasági és külügyminiszter a Haladás korábbi edzője és játékosa ellen is focizott.
Category: haladás
Auto Added by WPeMatico
Menny vagy pokol? Mi lesz veled, Haladás?
Öt hét alatt kiderül. Még mindig hullanak a csontvázak a szekrényből. Tényleg van edzőkérdés a zöld-fehéreknél? Keringer Zsolt ügyvezetővel beszélgettünk, aki azt is elmondta, hány pont kell a bennmaradáshoz.
Meghalt Rátkai László, a Haladás volt játékosa és edzője
79 éves volt.
Egygólos előnyről kapott ki a Haladás FC
A Kozármisleny fordított és 2-1-re megnyerte a meccset.
Megvédte bajnoMegvédte címét a Haladáski címét a Haladás
Szombathely nyerte a férfiaknál a futsal Magyar Kupát.
A Szentlőrincet nem tudta legyőzni a Haladás
A szombathelyi csapat keveset mutatott támadásban.
A Haladás birkózója is megy a zágrábi Európa-bajnokságra
A 33 éves Ligeti Dániel szabadfogásban lép szőnyegre.
Ikszelt itthon a Haladás
A szombathelyi focicsapat vezetett, de a pécsiek hamar egyenlíteni tudtak.
A Nyugat.hu cikkét is elismerték a Transparency International oknyomozó mentorprogramjában
Eddig kétszer hoztuk el a program első helyezésért járó díját.
Elhunyt Szabó Éva teniszező, a szombathelyi tenisz kiemelkedő alakja
A 27-szeres magyar bajnok 77 éves volt.