A 35 éve készült filmet a legmodernebb technológiával szkennelték újra, restaurálták, így most már UHD-felbontásban is elérhető.
Category: Hazai kultúra
Auto Added by WPeMatico
Dupla igény érkezett a történelem dicső pillanatainak bemutatására
Két hónap alatt 340 millióra pályáztak a művészek a közvetlen támogatási rendszerben.
Zöld utat kapott az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ
Szeretnénk, hogy európai csúcsintézmény legyen – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.
Még lehet jelentkezni az Előretolt Helyőrség Íróakadémiára
Két kategóriában hirdetnek pályázatot fiatal írók és költők számára.
Hat új különlegességgel jelentkezik nyáron a Müpa
Bár az intézmény nyári szünetet tart, honlapjukon azonban számos meglepetéssel várják az érdeklődőket.
Erdélyi turnéra indul a Magyar Állami Operaház
Nyolc városba látogat el a színpaddá alakított különleges kamion.
Háromkötetes Ady-életrajzot mutattak be Nagyváradon
A szerző összefoglalta mindazt, amit hitelesnek talált, a költő levelezését, a kortársak visszaemlékezéseit, s egyéb dokumentumokat.
A fény felé kell mutasson, aki változást szeretne
Lányi G. Csaba a magyar hagyományvilág két olyan jelképét választotta kiállítása témájául, amelyek évezredek óta kísérik a magyarok útját.
Átlépi a főváros határait a Budapesti Klasszikus Film Maraton
Mintegy 100 filmklasszikust vetítenek le.
Országos kerámia és gobelin biennále nyílik a Balatonon
A keramikus- és textilművészek idén a hajózás témájában alkottak.