A budapesti óvodavezető azzal érdemelte ki, hogy mások megsegítése, támogatása jellemzi az életét.
Category: Hazai kultúra
Auto Added by WPeMatico
Bach-mű és dzsesszváltozat hangzik el a Zeneakadémián
Egy koncerten szólal meg Bach Magnificat című műve és annak férfikarra átdolgozott dzsesszváltozata ugyanazzal az előadói gárdával szeptember 6-án.
NEK: sokszínű kulturális programkínálat várja az érdeklődőket
A látogatók többek között egyháztörténeti kiállításokon, operaelőadásokon és népzenei koncerteken vehetnek részt.
Milyen lesz az utolsó 450 évünk?
Kőhalmi Zoltán második regénye ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó sci-fi.
Az Időmanó kalandjai címmel várja a családokat Bíró Eszter koncertje
A Fonogram-, Gundel Művészeti- és Érték-díjas énekesnő és színésznő játékosan oktatva vonja be a gyerekeket az előadásba.
Először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét
21 intézmény és társulat 25 alkotással mutatkozik be.
Őszi Hacacáré: ingyenes, országos koncertsorozat indult
A tervek szerint a csaknem 130 állomásos rendezvénysorozat helyszínenként két előadóval nyújt majd koncertélményt – mondta a kormányszóvivő.
A magyar filmgyártás 120 évéről rendeznek kiállítást Mohorán
A kiállításon láthatók lesznek tárgyi emlékek, köztük plakátok, filmfelvevőgép, a Szinbád forgatókönyve, díjak, jelmezek, fotók.
Kásler Miklós megnyitotta a VI. Bőköz Fesztivált az Ormánságban
Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi több mint harminc helyszínén mintegy száz összművészeti programmal várják az érdeklődőket.
Körbetáncolja az országot a Magyar Állami Népi Együttes
A produkciók egyszerre emelik ki a nemzetek sajátosságait és közös vonásait is.