Úgy vélik, politikai hitvallásoknak nincs helye a középületekben.
Category: önkormányzat
Auto Added by WPeMatico
Figyelem! Hétfőtől egyirányú lesz egy utca Szombathelyen
Egy lakó kérte, a megvalósításra pedig 777 ezer forintot kapott a SZOVA az önkormányzattól.
A Volánbusz bíróságra megy, mert elveszítették a szombathelyi helyijárat működtetésére kiírt pályázatot
Megkérdeztük az önkormányzatot és a pályázatot elnyerő Blaguss Kft.-t is.
Már ki kellett volna költözniük a porpáci Csókakő-major lakóinak, megnéztük, mi most a helyzet
Az ingatlan tulajdonosa 15 napot adott a lakóknak, akik közül többen egész életükben ott éltek.
A evangélikus egyház 550 milliót kap, hogy átvegye a szombathelyi idősek és hajléktalanok gondozását
Az önkormányzat a Kolozsvár utcai sporttelep eladásának bevételéből tesz hozzá 550 millió forintot.
A szombathelyi Falco-gyár veszi meg a volt Kolozsvár utcai sporttelepet
A területen hajléktalanok élnek, őket majd el kell költöztetni valahová.
Augusztustól lesz új tulajdonosa a szombathelyi MMIK-nak
Az önkormányzatnak és az Agorának nem lesz már hozzá semmi köze, az MMIK Kft. felújítást és nyüzsgő programokat ígért.
A Brenner-család leszármazottja azt kéri, hogy a szombathelyi önkormányzat vásárolja meg a család volt villáját
A városfejlesztéssel foglalkozó Brenner János professzor szakmai segítségét is felajánlotta.
A Brenner-család leszármazottja azt kéri, hogy szombathelyi önkormányzat vásárolja meg a család volt villáját
A városfejlesztéssel foglalkozó Brenner János professzor szakmai segítségét is felajánlotta.
6 millióért újítanak fel járdát a szombathelyi Rohonci úton, de nem mindenki elégedett
Egy lakó több dolgot is kifogásol, mi pedig rákérdeztünk.