Piaci alapon

A trónkövetelő Max Verstappen (Red Bull) és a címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) egyaránt 369,5 ponttal áll az élen, vagyis azt koronázzák meg, aki vasárnap Abu-Dzabiban előrébb végez.

Zsenik sora

Robert Lewandowski idén sem kapta meg az Aranylabdát, de igazán tavaly érdemelte volna meg, amikor a France Football a járványra hivatkozva nem ejtette meg a szavazást és a díjátadást.

Lázadás

Némi túlzással a madridiak meleg vízre többet költenek, mint az ellenfelük egész éves költségvetése, így érthető, hogy erről a meccsről szólt egy álló napon keresztül a futballsajtó, az eddig tökéletesen ismeretlen moldovai hősök dicsőségét zengték a tollforgatók.

A jövőről

Nincs annyi U21-be illő játékosunk az NB I-ben, hogy kicsit is ütőképes korosztályos válogatottat tudjunk kiállítani, nincsenek a magyar mezőnyben olyan fiataljaink, akik folyamatosan tépnék le a mezt a náluk idősebb válogatottban is szóba kerülő pályatársakról.

Csonkán

Egy rendkívül fontos szereplő nagyon hiányzik majd: a néző.

Kínlódás

Ezerszer bebizonyosodott már, hogy a futballban nem minden a nagyobb költségvetés.

Gulyás gulyása

A kapitány a gyakorlatra átültetve alkalmazta a receptet: folyamatosan építette a csapatot a segítőivel együtt.

Kompetencia

A vezetőségben a jelek szerint nem mindenki lelkesedik a kapcsolat felmelegítésének a gondolatától. Ambros Martín támogatottsága tehát nem egységes, a léc pedig magasan van,

Pin It on Pinterest