500-zal több személysérüléses közlekedési baleset történt 2022-ben az előző évhez viszonyítva.
Category: statisztika
Auto Added by WPeMatico
A 20 évvel ezelőtti fejlettségi szintre esett vissza a Nyugat-Dunántúl
Ismét leszakadó régió lettünk, és Magyarországon belül is átrendeződnek az erőviszonyok.
Megjöttek a gazdasági visszaesés számai: 8,3 százalékkal esett az élelmiszervásárlás
Amit eddig éreztünk, arra most bizonyíték is van.
Vas megyében 300 ezer felett van a nettó bér, de ez szódával is alig megy el
A KSH közölte a megyére bontott adatokat.
Burgenlandban már minden negyedik osztrák munkavállalóra jut egy magyar
Két kőszegnyi magyar dolgozik a szomszédos tartományban, lekotornak minden más nemzetiséget a pályáról.
A KSH szerint már 500 ezer forint a bruttó átlagkereset
De a megemelt fizetéseket egyre jobban felzabálja az infláció.
Vas megyében is fogy a nép, de mégis többen vagyunk
Magyarország népessége 2021-ben 41,4 ezer fővel csökkent.
Egy újabb európai statisztika, amely azt mutatja, leszakadóban vagyunk a visegrádiaktól
Sovány öröm, hogy legalább ebben verjük Romániát.
Kiadták a hivatalos szervek, az elhunytak hány százaléka volt beoltva koronavírus ellen Magyarországon
Azt is tudni, a halálozások aránya hogyan viszonyul az oltások számához.
Kijöttek az új számok – Olyan jól sikerült a Brüsszel elleni harc, hogy a jólétben az EU aljára küzdöttük magunkat
Románia már magabiztosan előz bennünket.