Az egykori városvezető, Szombathely díszpolgára 2007-ben hunyt el.
Category: szombathely
Auto Added by WPeMatico
Szombathelyen döntőztek a legkisebb focisták, és a szombathelyiek vitték a prímet
Kétszáz kis labdarúgó versenyzett hétvégén a II. korcsoportos Labdarúgás Diákolimpia Országos Döntőn. Az alsósok tornája a helyi csapat győzelmével zárult, mellettük székesfehérváriak és miskolciak állhattak még dobogóra.
Vonatpótló buszok járnak Szombathely és Szentgotthárd között
A Savaria Intercity menetrendjében is lesznek változások.
Népes vaddisznó csorda kóborolt a szombathelyi uszodánál
Ez a város egyik legforgalmasabb területe. Az idén nyolc vaddisznó kilövését tervezik Szombathelyen.
Helyi szólistával ünnepli a magyar klasszikus zene napját a Savaria Szimfonikus Zenekar
Május 31-én szerdán, a magyar klasszikus zene napján Kocsis Zoltánra emlékezik a Savaria Szimfonikus Zenekar. Savaria bérletsorozatának utolsó előadásán egy-egy Lajtha László és Kovács Zoltán mű, valamint két Dohnányi Ernő darab hangzik el, a szólista Tóth Domonkos (klarinét) lesz, Kovács János pedig vezényel.
Leárnyékolják a lakást, lekakál róla a madár, levél hull az autóra – Sok baj van ezekkel a hülye fákkal
A szombathelyi városi kertész segítségét kértük a missziónkhoz.
Kirajzott méheket kellett befogni Szombathelyen
Veszélyesek lehettek volna.
Hiába a francia bulldog a legnépszerűbb, felkészültnek kell lenni – Életmentő tanácsok az állatorvostól és a tenyésztőtől
Az első, és legfontosabb szabály: bulldogot csakis tenyésztőtől. Ez a garancia arra, hogy egy egészséges kutyát kap az ember.
Nem lehet használni az oladi kutyafuttatót a nagy gaz miatt – írja olvasónk
Derékig érő fű van a kutyafuttatón és az agility pályán – írja.
Miért pont a Károly Róbert utcát újítják fel Szombathelyen, amikor annyi más ramaty utca van?
Megtudtuk az árat, és azt is, hogy már kiírták a közbeszerzést.