A tankerület felé akkor kétórányi sztrájkot jelentettek be, de a tiltakozásban résztvevő pedagógus bérpapírján azt vette észre, hogy 33 ezer forintot vont le a fizetéséből a Dunakeszi Tankerületi Központ.
Category: tanár
Auto Added by WPeMatico
Fáklyákkal a tanárokért: újabb demonstrációt tartanak Szombathelyen
Októberben szinte minden hétre jutott legalább egy akció a pedagógusok részéről Vas megyében. Novemberben pedig folytatódnak a demonstrációk.
„Összefogunk, folytatjuk, nem félünk” – Fáklyával tüntettek a tanárokért Szombathelyen
A demonstráción arra buzdították a pedagógusokat, álljanak ki magukért, és egy héten keresztül sztrájkoljanak.
Ismét sztrájkolt 12 tanár a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskolában
Előző akciójukat „láthatatlanná tették”, rendkívüli szünetet rendeltek el.
„Tanár leszek, gazdag férjet keresek” – tanárok és diákok ölelték körbe a kőszegi Jurisich Gimnáziumot
Kevés ekkora élőláncot láttunk itt Vas megyében.
„Kitartás, veletek vagyunk!” – üzenték a tanároknak szülők és diákok a szombathelyi Bolyai iskola bejáratánál
Színes cetlik lepték el az ajtókat, ablakokat péntek reggel.
A szombathelyi Nyitra Utcai Általános Iskolában is sztrájkoltak a tanárok
A szülők is velük voltak: a 266 gyerekből csak 64-en mentek aznap iskolába.
Ha egy tüntetés lehet szép, akkor ez az volt
Rendhagyó etika óra volt a pedagógusok világnapján Sopronban. Aki ott volt, több lett tőle. Tanítottak a tanárok a demonstráción is.
Váratlanul elhunyt a szombathelyi egyetem volt oktatója
Barota Mária 1983 óta tanított Szombathelyen.
Szeptembertől ismét sztrájkolni fognak a tanárok
Nem tudtak megállapodni a pedagógus-szakszervezetek a kormánnyal.