Az ügyészség vádat emelt a zaklató ellen.
Category: vádemelés
Auto Added by WPeMatico
Halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset ügyében emelt vádat a szombathelyi ügyészség
A balesetben két vétlen személy halt meg Celldömölk mellett májusban.
Két külön ügyet csinált a rendőrség Borkai zsarolásából és az Ördög Ügyvédje elleni nyomozásból
Az ügyet most kettészedték, mert úgy tűnhetett, hogy a videót publikáló Ördög Ügyvédje is részt vett a zsarolásban, holott erről nincs szó.
Vádat emeltek Árpa Attila ellen a kokainügyben
„Mindenkit arra kérek, hogy a bíróság jogerős ítéletéig ne törjön pálcát felettem” – mondta.
Hóvirágszedés miatt emelt vádat a szombathelyi ügyészség
22 szálat szedett le a férfi.
A rendőrség cáfolja, hogy vádat emeltek volna az “ördög ügyvédje” ügyében, hiába állítja ezt a kormánysajtó
Czeglédy Csaba kérdezte meg a Nemzeti Nyomozóirodát, miután őt is belekeverték az ügybe.
Tíz vatikáni dolgozó ellen emeltek vádat a sötét bűnügyben
Vádat emeltek a Vatikánban egy olasz érsek és kilenc másik személy ellen többek között sikkasztás, csalás, pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt – közölte a Szentszék szombaton.