Újabb utcanév-magyarázó táblák kerültek és kerülnek ki Szombathelyen, amelyről Nemény András polgármester számolt be.
Category: utcanév
Auto Added by WPeMatico
„Ő egy olyan helyi értékünk, akire vigyáznunk kell” – szobrot kapott Király Ferenc Szombathelyen
És már egy utca is viseli a Haladás legendájának nevét.
Teljes a zenekar: A Síp, a Dob és a Cimbalom utca mellé jön a Gordonka utca is
És vajon hogyan hívják majd a szombathelyi városrészt?
Az alkotmányjogász szerint nem lehet Horn Gyula utca, mert karhatalmista volt az egykori miniszterelnök
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, az utcanév-módosítások között elfogadta azt is, hogy legyen Horn Gyula utca Budapesten.
Tényleg folyamatosan javul a közbiztonság Szombathelyen?
A városi közgyűlésen ez is kiderül. Az is, hogy lesz-e Wagner András sétány, és hogy mi lesz a polgármester kötelező béremelésével.
A szombathelyi Fidesz szerint Göncz Árpád nem érdemli meg, hogy teret nevezzenek el róla
Wagner Andrásról sétányt neveznek el majd, de nem az eredetileg tervezett helyszínen.