Kiderült, hogy a bőgő szarvasbika került 240 millióba. Két szobrot elfelejtettek, hármat kölcsönkaptak.
Category: vadászati világkiállítás
Auto Added by WPeMatico
Véget ért a Vadászati Világkiállítás
A Hungarikum Gálával csütörtök este véget ért az “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi rendezvénye a Hungexpón.
Bodrogi Gyula visszaszólt Brigitte Bardot-nak
Szerinte a színésznőnek nem kellene foglalkoznia a vadak védelmével.
Kovács Zoltán: a gyerekek a vadászati világkiállítás legfontosabb célközönsége
Kovács Zoltán elmondta, eddig több mint 53 ezer diák regisztrált a Hungexpo programjainak meglátogatására.
Semjén Zsolt attól tart, hogy a gyerekeink már nem fognak vadászni
A vadászat a történelem során még nem volt olyan kihívás előtt, mint manapság, amikor megkérdőjelezik a vadászat legitimitását, jogosságát, helyességét – mondta Semjén Zsolt az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon vasárnap Budapesten.
Szent Hubertus-mise és totem avatás – megnyílt a vadászati kiállítás
A háromhetes programsorozaton 100 országból legalább egymillió látogatóra számítanak a szervezők.
Egyetemistákat köteleznének munkára a vadászati világkiállításon
Az agráregyetem ezt e-mailben tudatta a diákokkal.
Ingyenjeggyel csalogatják a gyerekeket a vadászati kiállításra
Az utazásukat is fizetik.
Kovács Zoltán: az egész ország érdeke a vadászati világkiállítás
Ötven éve nem volt ilyen rendezvény Magyarországon.